funiQ logo

This article is not available in 中国语文. This is the 匈牙利 version of the article.

Őriszentpéter

Őriszentpéter Vas megyében, az Őrségben található, a megyeszékhely Szombathelytől 60, az osztrák határtól 20, Szlovéniától mindössze 5 km-nyi távolságra fekszik. Területe a honfoglalást követően az ország nyugati határát védő gyepűhöz tartozott. Az Őrség központi települése, napjainkban az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának székhelye. Gyönyörű természeti adottságai mellett színvonalas rendezvényei és a környéken fellelhető népi építészeti emlékek is vonzzák látogatóit.

Látnivalók

Szent Péter Apostol-templom

A Templomszeren található kis templom ősét, a vidék első templomát feltehetően a XIII. században építették. Az 1370 után emelt újabb templomot a török rombolása után a reformáció hívei kezdték helyreállítani, de az épület 1732-ben ismét a katolikusoké lett. A belső térben minden építési időszak emlékei fellelhetők, falain bibliai idézetek, freskónyomok láthatók. Az épületet árok és kettős földsánc veszi körül.

Egyéb látnivalók:  Középkori téglaégető kemence, Művelődési Ház, Városi Könyvtár, Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény, Városszeri református templom, Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága, Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont.

Látnivalók a közelben: Szalafő-Pityerszer  Népi Műemlékegyüttes, Magyarszombatfa  Fazekas Múzeum,  Gödörháza  Fa harangláb, Velemér Árpád-kori műemlék templom, Pankasz Helytörténeti Kiállítás, szoknyás harangláb.

Rendezvények: Virágzás Napjai (június), Őrségi Vásár (június), Hétrétország – Szerek és porták fesztiválja (augusztus), Természetes, Őrség – Ökogazdálkodási és Ökoturisztikai Szakkiállítás és Vásár (szeptember), Őrségi Nemzetközi Vadpörkölt-főző Verseny (szeptember), Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál (október).

 

Túraajánlatok